Szájkosár

Mi történt??

Szegény kutya…

Rossz volt?

Hogyhogy szájkosár van rajta?

Elnézést, megkérdezhetem, miért van rajta ez az izé?

Agresszív kutya?

Hú, szájkosár van rajta, az már eleve nem jelent jót…

Ezek csak néhányak azok közül a kérdések, észrevételek közül, amiket kaptunk, mióta szájkosárban sétálunk.

Kicsit olyan ez, mint a ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs, akkor pedig az. Ha nincs szájkosár a kutyán és megharap valakit, akkor miért nem volt rajta szájkosár, ha pedig szájkosárban van, akkor “szegény kutya, miért kell rá, olyan kedves, barátságos feje van?”.

Manapság trendi felcímkézni (az emberek mellett) a kutyákat is, így könnyű rásütni egy kutyára, hogy agresszív. Nos, Bobbyt én egyáltalán nem tartom agreszívnek, egy végtelenül kedves, szeretettel teli kutya, aki vágyik a kapcsolódásra, a viszont-szeretetre és már egyre inkább az érintésre is. Azonban van egy elég erősen traumatizált handycap-es múltja, amivel már eddig is sokat foglalkoztunk, dolgoztunk, de a traumákat nem lehet egy csettintésre feloldani, felülírni.

Bár tényleg nagyon-nagyon sokat fejlődött, oldódott a kezdeti állapotához képest, egyre ügyesebben és önállóbban kezdi el használni az elsajátított békés megoldókulcsait, még nem nevezhető stabilnak a viselkedése, egy hirtelen, váratlan, gyors esemény, történés kibillentheti, emiatt kitámadhat (emberre és kutyára is). Lehet olyan helyzet, amikor emiatt nekem oda kell nyúlnom és (amennyire csak lehet, erőszakmentesen) ki kell vennem a helyzetből egyrészt azért, hogy megelőzzek egy lehetséges sérülést, másrészt azért, hogy ezáltal tanítsam meg neki azt, hogy ha ilyen, számára félelmetes konfliktushelyzetbe keveredik, akkor ne a kitámadás, hanem az elkerülés, kifordulás legyen a megoldókulcsa. Ahhoz, hogy ebben a tréning folyamatban én is nyugodtan és biztonságosan tudjak benne lenni és biztonsággal tudjam megfogni (és ne legyen belőle visszafogással egy áttételes harapás az irányomba), rajta kell, hogy legyen a szájkosár.

Nekem is voltak nehéz érzéseim eleinte amiatt, hogy szájkosarat adtam rá, de ez is egy tréningfolyamat volt, amiben folyamatosan, apró lépésekben szoktattam hozzá olyan módon, hogy ez egy örömteli érzésbe legyen csomagolva, mintha egy jóhangulatú játék lenne, amit mindketten élvezünk. Ennek köszönhetően ma már vidáman, jókedvűen, boldog farkcsóválások közepette jön oda és hagyja, hogy feltegyem rá mindenféle kényszerítés nélkül. A kutyák elképesztően fantasztikusan tudnak alkalmazkodni, meg merem kockáztatni, hogy sokkal jobban is, mint mi, emberek, legalábbis sokunk. Így a “szegény kutya” érzés leginkább belőlünk, emberekből jön, a mi érzéseinkről szól, a kutya közel sem éli meg ilyen drámaian (ismét kiemelném, ha megfelelő tréninggel, türelemmel lett hozzászoktatva). Ez nem büntetés, nem azért adom rá, mert valami rosszat tett. Ez egy tréningeszköz, egy segítség mindkettőnk számára a tanulási folyamatban, hogy minél teljesebb életet tudjunk élni együtt, közösen, közösségben. Ez a tréning eszköz pedig egyben azt is jelenti, hogy nem így fogja leélni az életét, szájkosárban, addig használjuk csak, amíg már biztonságosan tudjuk megoldani a helyzeteket.

 

Az éremnek két oldala van. “Pedig olyan kedves, barátságos, cuki…” Valóban az, de nem az idegenekkel, ismeretlenekkel való kapcsolódásban. Sokan úgy jönnek felénk, mikor meglátják, hogy behívom Bobbyt, szólnak, hogy nem kell, nem félnek tőle. És ezzel meg is érkeztünk ahhoz a témához, amiről egyszer már írtam, a legtöbben egyoldalúan gondolkodnak, csak a saját szemszögükből néznek egy helyzetet. Abba nem gondolnak bele, hogy ők ugyan nem, de a kutya is félhet tőlük, lehet neki kényelmetlen, kellemetlen, ijesztő a szituáció, amire érzékenyen reagálhat, kitámadhat, szoronghat. Az ilyen helyzetekre is segítség a szájkosár, amikor magabiztosan ránk sétálnak idegenek és nagyon minimális lehetőség/idő van kifordulni egy ilyen konfliktushelyzetből, hogy egy bal agyféltekés feladattal át tudjuk “vészelni”, amíg tovább mennek, de valahogy mégis meg kell oldani sérülésmentesen.

Azt se felejtsük el, hogy sok olyan ember van, aki nem szereti a kutyákat, fél tőlük vagy csak nem szeretné, ha odamenne hozzájuk (azért, mert én szeretem a kutyákat, nem várhatom el, hogy mindenki szeresse őket). A kutyának nincs lehetősége egyesével megkérdezni mindenkit, hogy “elnézést, tetszik félni vagy odamehetek? Fog Ön engem bántani, kell félnem vagy elsétálhatok?” Egyetlen megoldás van a kezemben, mint gazda kezében, ez pedig a következetesség. Megtanítom neki, hogy minden ilyen helyzetben jöjjön oda hozzám és majd eldöntjük, hogyan tovább. Ha olyan ember, helyzet jön, ami megengedi és a kutyának is komfortos, akkor kiengedem és odamehet, ha pedig konfliktus lehet, akkor vagy kifordulunk és elsétálunk vagy enyhébb esetben ülésben várakozik mellettem/mögöttem. Ezt a biztonságot a szájkosár viselésével tudjuk tovább erősíteni amíg ahogy fentebb is említettem, nem stabilak a békés megoldókulcsok.

 

Végül, de nem utolsósorban ahol mi élünk, sétálunk, nagyon sok a kistestű, kistermetű kutyus, akik közül sokakat póráz nélkül sétáltatnak (nem csak kicsiket), vagy flexin lobogtatnak mindenféle kontroll nélkül úgy, hogy fogalmuk nincs, hogyan működik a flexi, kézzel tekerik fel a vékony drótot (csodálom, hogy még nem vágta szanaszéjjel a kezüket ). Közöttük is többen támadékonyak. Bobby pedig a kutyákkal való szocializációjában is tanulófázisban van jelenleg, a saját megoldókulcsait a 3 évnyi utcai életből hozta, így elég kemény és durva kitörései vannak bizonyos helyzetekben más kutyákra. Ez persze nincs ráírva a homlokára és sokakat megtéveszt az egyébként valóban kedves, barátságos arca, nem is feltételezik, mire lenne képes, ha levenném a szájkosarat és elengedném a pórázt. Nekem volt “szerencsém” ezt egyszer kishíján a saját bőrömön megtapasztalni, ezért már nincs kérdés bennem, hogy kell-e a szájkosár. A sok, kontroll és póráz nélküli kiskutya közelében szájkosárban tudunk biztonságosan mozogni úgy, hogy ha bármi történik, a kiskutyáknak se essen bajuk.

 

Tudom, hosszú volt az írásom, de számomra mélyre menő téma, amiről úgy érzem, manapság kevés szó esik, leginkább csak akkor kerül elő, ha valahol kutyatámadás történik. Köszönöm, ha időt szántál rám, ránk és végigolvastad!